Bölcsődénk Pesterzsébet kertvárosi övezetében helyezkedik el, családias környezetben. A bölcsőde tömegközlekedéssel és gépjárművel is jól megközelíthető. Intézményünk 42 férőhelyes, 3 gondozási egységgel, azon belül 3 csoporttal működik. Gondosan ápolt, parkosított kerttel rendelkezik, amely a forgalomtól, szmogtól elzárt területen található. Az udvar nyáron is hűvös, az árnyékot adó fák alatt szívesen töltik a gyerekek idejük nagy részét, ahol homokozó és mozgásfejlesztő eszközök állnak a kicsik rendelkezésére.
A csoportszobákat a kisgyermeknevelők ízléses díszítésekkel varázsolják barátságossá, a bútorok, berendezési tárgyak pedig a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodnak. A gyerekek szeretetteljes légkörben, nyugalomban, de tevékenyen töltik napjaikat, melyben a hozzáértő szakemberek nyújtanak segítséget. Ők odaadó munkával, a szülőkkel együttműködve nevelik a családok legféltettebb kincsét, a gyermeket.
Fontosnak tartjuk a szülővel, a családdal való kapcsolatot, ennek érdekében évente több nyílt napot tartunk, ahol feltehetik kérdéseiket, és bekapcsolódhatnak a bölcsőde életébe. Az újonnan érkező gyermekek és szüleik egy közös délután keretében megismerkedhetnek a bölcsődével, a leendő kisgyermeknevelőkkel. Egy kóstoló keretében lehetőséget kapnak arra, hogy megízlelhessék a bölcsődei ételek közül a legnépszerűbbeket. Fontos számunkra, hogy a gyerekeket egészséges ételekkel tápláljuk. Az étlapon mindig szerepel az idénynek megfelelő friss zöldség és gyümölcs. A bölcsőde tálalókonyhával rendelkezik, az egészséges, életkornak megfelelő ételek a Kossuth Bölcsődében található bölcsődei főzőkonyhában készülnek.
Az egészséges életmódot helyezzük előtérbe, célunk az egészségvédelem és a prevenció. Ezért nagyon sok időt töltenek a gyerekek a szabadban, amelyre a jól felszerelt, ápolt kert nyújt teret. Rossz idő esetén a csoportszobákban is megtalálható minden olyan eszköz, amely a gyermekek egészséges testi, szellemi fejlődését elősegíti. Segítjük a megismerési folyamatok fejlődését a gyermekek igényeihez igazodó közös tevékenységek során.
A zenével, dalokkal, versekkel, mondókákkal minden nap találkoznak, melyek pozitív érzelmeket keltenek, örömélményt nyújtanak, és érzelmi biztonságot adnak a kisgyermeknek. Számunkra a legfontosabb, hogy az itt eltöltött időt a gyermekek boldogan, vidáman töltsék. Ehhez elengedhetetlen a család és a bölcsőde kapcsolatának további mélyítése és hatékonyabbá tétele. Szeretnénk még több közös programot szervezni a családokkal, mert ez együttműködésünket pozitív irányba mozdítja elő.
A munkánkat semmi más nem igazolja, mint a gyermekek mosolya.